Magda nem egy átlagos nő, ezt még azok is észreveszik rajta, akik nem fogékonyak az emberi kisugárzás értelmezésére. Csillog a szeme. De pont úgy, ahogyan csak attól csilloghat, hogy belül minden apró kis kocka a helyén van. Mielőtt azonban irigykedni kezdenénk, Magda elárulja, hogy ahhoz, hogy minden kocka a helyére kerüljön, egy egész világot kellett atomjaira robbantania. De hát ez ment magától, csak az építkezés… na azon kellett dolgozni és kell is a mai napig.
„ Az, hogy illúzióban élünk, a saját magunk gyártotta valóságban, inkább tény, mint hit kérdése. Az én illúzióm nyolc évig szilárdan és megkérdőjelezhetetlenül létezett, de ma már azt gondolom, hogy olyan szemellenzőm lehetett, mint a lovaknak. Egyébként szerettem, kényelmes volt és biztonságos. Persze, ha mélyen magamba néztem, hiányzott valami, de kinek nem, mindig ezzel nyugtattam magam.”
Magda nyolc éve élt boldog házasságban a férjével és két egészen kicsi gyerekükkel. A napjait teljesen kitöltötte a család, nem volt ideje világmegváltó dolgokon gondolkozni.
„ Olyan egyértelmű volt minden, csak mentem előle és csináltam, amit kell. Vicces, de megint a lovak jutottak az eszembe, pedig nem éltem meg szenvedésként azt az időszakot. Ma már tudom, hogy nagyon kiszolgáltatott helyzetben voltam, talán ezért sem akartam a dolgok mélyére menni, lelátni a gyökerekig. Ez a kiszolgáltatottság persze minden nőre érvényes, csak az a különbség, hogy a család hogyan kezeli ezt. Azt gondoltam, hogy tudom, hol a helyem a világban, aztán egyszer csak kiszaladt alólam a talaj.”
Először csak viccből játszott el a gondolattal, hogy a férjének akár szeretője is lehetne. Nemcsak azért hessegette el a gondolatot, mert az olyan sablonos lenne, hanem mert alapvetően bízott benne, sőt! Még azt is meg merte volna kockáztatni, hogy inkább nem megy mélyen a gyanúk után, ha esetleg felmerülnek, mert van annyira felvilágosult és bölcs, hogy meghagyja szabad embernek, szabad döntésekkel a férjét. Aztán egyik reggel Magda az elméletei alatt találta magát.
„ Az, hogy későn járt haza, tulajdonképpen természetes volt, a két kicsi mellett sokszor egyébként is összefolytak a dolgok. És különben is hozzászoktam az egészhez, most ez van, gondoltam, majd lesz könnyebb is. Nekem itt kell most helytállnom, neki pedig a munkahelyén, és ilyenkor mindig azt gondoltam, hogy nekem de jó, mert édes terheim vannak. Aztán egyik este véletlenül ránéztem a telefonjára. Nem fogtam meg, nyomkodtam, vagy ilyesmi, egyszerűen csak ránéztem és minden rosszindulat nélkül, automatikusan olvasni kezdte az agyam az üzenetet. Egy mondattal, amiben tulajdonképpen minden benne volt, leomlott a cukormáz körülöttem. Nem is tudtam, hogy mit csináljak, csak ültem a konyhában, egyik kezemben egy lehányt ruhával, másikban pedig egy fertőtlenítővel. Minden olyan valószínűtlen lett. Rádöbbentem, hogy én tulajdonképpen a férjem életében a „túloldalon” vagyok, nem mellette. Ott már a szeretője van, a többi pedig egy társadalmi színjáték.”
Ilyesmi lehet, amikor valaki kiesik a mátrixból, ezen gondolkodott Magda, miközben semmi sem jutott az eszébe, hogy mi legyen. A gondolatok csak úgy jöttek maguktól, hogy ki lehet, mióta tarthat, hogy az istenbe nem vett észre semmit és egy csomó gyakorlati dolog. És hogy egyáltalán, ő most hogyan reagáljon.
„ Mire összeszedtem magam nagyjából, előkerült a férjem is. Persze azonnal látta rajtam, hogy valami nem stimmel, én pedig, bár először nem akartam elárulni, hogy rájöttem, elé tettem a telefonját. Nem éreztem jobban tőle magam, kicsinyes volt az egész. Az zakatolt a fejemben, hogy mindegy, hogy mit mondok, mit mond, kicsinyes innentől kezdve az egész. Minden hazugság, de nem is az a baj, hanem az, hogy már mind a ketten tudjuk. Nem tudtam eldönteni, hogy hányjak, vagy sokáig álljak a zuhany alatt, hogy lemossam magamról az egészet.”
Miközben Magda férje próbálta újra helyre tenni a dolgokat, és megígért mindent, mert a család számára annyira fontos, Magda úgy érezte magát, mintha lefagyasztották volna az érzelmeit.
„ Az volt a legijesztőbb, hogy semmit sem éreztem. Nem mindig, de általában hideg voltam belül. Aminek addig örülni tudtam, teljesen hidegen hagyott. Nem akartam elválni, nem akartam a gyerekeket az apjuktól külön nevelni, de belül valami elkezdett csírázni bennem a romok között. Semmit nem tudtam már olyan szemmel nézni, mint régen. Minden mögött kerestem valamit, ettől pedig megőrültem. Hetek teltek el úgy, hogy nem nevettem és miközben kívül sokszor nem látszott rajtam semmi, belül sikítoztam. Aztán egy reggel felkeltem és úgy éreztem, hogy valamit drasztikusan meg kell változtatnom, mert ha minden így marad, abba belepusztulok. És nem azért, mert nem volt jó, csak már nem volt az igazi. Mintha kívülről néztem volna az életünket, ami hazugságnak tűnt, vagy valamilyen futurisztikus álomvilágnak.”
Magda Úgy érezte, hogy egyszerűen csak felébredt. Már nemcsak a gyerekek és a háztartás volt a fókuszban, hanem elkezdett gondolkodni a jövőjéről. Mit akar és mitől lenne boldog. És persze kivel. Hosszú időszak következett, amikor mérlegre kellett tennie mindent.
„ Soha nem voltam még ennyire tudatos. Néha úgy éreztem, mintha késpengén sétálnék és egy apró fuvallat is elég ahhoz, hogy lezuhanjak. Olyan hülye dolgok is erőt tudtak adni, mint egy sztereotip reklám, „mert megérdemlem!”, de úgy éreztem, hogy valamibe kapaszkodnom kell. Át kellett értékelnem mindent és egyre jobban úgy éreztem, hogy új esélyt kaptam az élettől. Valami felnyitotta a szemem, és az most mindegy is, hogy kivel terveztem az életem tovább, a lényeg, hogy hogyan. És egyre inkább úgy éreztem, hogy a gyerekeimnek az a legfontosabb, hogy hiteles és igazi, de boldog emberek legyenek körülöttük, akik olyan életet élnek, ami igazi. Hibákkal, fájdalmakkal, de őszinte boldogsággal is, és a szabad döntési lehetőségel. Azt akarom, és a mai napig ez lebeg a szemem előtt, hogy lássák, van, hogy az ember hibázik és rossz döntést hoz, de mindenből ki kell mászni. És hát közhely, de a boldogságot mi magunk teremtjük, ehhez viszont részt kell vennünk az életünkben.”
Magda élete persze nem volt olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik. A régi munkahelyére nem tudott visszamenni dolgozni, így új állást is keresnie kellett. Az első időben szinte minden munkát elvállalt, csak hogy rendesen ki tudja egészíteni a gyerektartást. Aztán, hiszen ne felejtsük el, hogy mégis csak új Magda lett, úgy döntött, hogy valami egészen új dologba kezd, amivel talpra tud állni és ki is elégíti a hétköznapokban. Vállalkozni kezdett. Persze mindenki ijesztgette, hogy úgy sem fog boldogulni, mert a vállalkozások ma Magyarországon életképtelenek és különben is, két kisgyerek mellett nem teheti meg ezt a luxust. Magda azonban nem akart hallgatni rájuk, nappal dolgozott a meglévő munkahelyén, délután a gyerekei körül forgott minden, este és sokszor éjjel pedig a vállalkozásán dolgozott.
„ Tulajdonképpen időm sem volt azon gondolkozni, hogy mi van, ha nem jön össze a dolog. Olyan volt a tervezgetés, intézkedés, mint egy drog, amivel az egész házasságomat és a kusza időszakot kimostam magamból. Persze a gyerekek apjának rengeteget köszönhetek, a mai napig nagyon sokat segít és igazán normális maradt a viszonyunk. De egyre jobban úgy éreztem, mintha egy hosszú álomból ébredtem volna fel. Valahogy hirtelen minden a helyére került, pedig igazából sokkal bonyolultabb és nehezebb lett minden, mégis több boldogságot találtam a hétköznapokban, mint eddig. És már most van olyan saját közhely, amit a gyerekeknek át tudok adni, hogy az életben nem feltétlenül a megszokott, járt út ad boldogságot, hanem néha változtatnunk kell, bele kell menni az ismeretlenbe.”
Magda a maga útját járja, ami nem könnyebb, de az övé. Saját vállalkozásában dolgozik, mára már el tudja tartani a családot belőle, élvezi a munkáját és rengeteg emberrel találkozik. Férfiakkal is, de még nem találta meg azt az embert, aki mellett igazán Magda lehet. De tulajdonképpen nem is fontos, hogy mikor talál rá valakire, mert most boldog.
„ Nem mondom, hogy megköszönöm a férjemnek, hogy adott egy új esélyt arra, hogy elgondolkozzak az életemen, mert igazából boldog voltam mellette. Egyszerűen csak jó tudni, hogy számíthatok magamra és ráébredtem arra, hogy van szabad akaratom és számítok én is. Kuszán hangzik, de ezek az érzések nagyon erősek bennem. És igen, talán az a legfontosabb, hogy része vagyok az életemnek, nemcsak történik velem.”
